Fűzben hajló bánatom
patak-ágyba suttogom,
sírok, szádra csókolom -
hamu-erdő fű-havon.
Harangon közel-napok
foszlanak, míg hallgatod,
tömjénes-hűs illatok
fonnak át... Levél vagyok.
Bár tudnám, hová emelsz,
omló lávában ölelsz!
Homlokodon harmatot
kék hamuval mért keversz?
Pozdorja-csönd. Lehetnék
hunyó vulkánok közt ég.
Arcod szürke, mintha rég...
tükrön titkom benned még.
