Igazán nem is tudom, kit okolhatnék – talán kevés lesz a nyomdafesték, vagy nem bírja ki, mindent, ahogy volt, elmondani… De inspirál, ahogy a helyzet megtalál: zavar az egészben valami.
A történet elején színre lép egy közepes termetű tehén. A cselekmény szempontjából nem nagy horderejű tény, másrészről azonban elhanyagolhatatlan – egyfajta alkotói vélemény: stilizált helyzet a kezdet. Főhőseim sohasem veszthetnek: előszeretettel alkalmazok különös álneveket, mikor úgy egészen nekiveselkedek. Meg aztán közben oknyomozási élvezetek kárpótolhatnak tisztán.
Nos, nézzük a szereplőket. A listán elsőként szerepel István. Nem túl különleges személy, többnyire csak bámul pislán… (Meg is bukott egyszer egy vizsgán.) Manapság amúgy globálisan tekintve mégis sikeres. Mondhatni: eleget keres. S hogy viselkedése nem túl intellektuális… Tulajdonképpen ez a rizikós bázis. Mégis, számára nem probléma a mindennapi megélhetés. E téren az élen nincs bármiféle veszély- vagy fenyegetettségérzés.
Következő szereplőnk a Protokoll még ezen az oldalon, ami nem személy, hanem egy fogalom. S ha van, aki ennek hallatán amire gondol – sokat elárul, ahogy tapasztalom.
Elemezzük az alábbiakban tehát művünk két szereplőjének kapcsolatát, egymáshoz való viszonyát, s majd ebből szűrjük a mondanivaló lényegét át…
A Protokoll nem ismerte Istvánt, és István sem őt – soha nem is hallottak egymásról még ezelőtt. Csak éldegéltek – két világ képzeletbeli falai mögött. Kölcsönös létezésük ténye tehát nem zavarta, nem is érintette sem fizikai, sem lelki síkon nevezett két szereplőt.
De akkor jött… Nos, szerénytelen módon el kell, hogy áruljam: akkor érkeztem én, s az ő közös sorsukat érintő felfedezések terén megalkottam az első korszakot, melyben jelen leírás két alanya egymással legalább messziről vagy ránézésre találkozhatott volna talán. Azám, csakhogy az egymás felé megtett döntő lépés helyett ők egyhelyben állva maradtak… Ez volt az oka, hogy végül sohasem érkezett el az a nagy nap… A protokoll így Istvántalan maradt, István pedig… (Nos, ezt mégsem mondom ki, ha egy kevéssé is tapintatos akarok maradni.) Legyen elég annyi: ezek után esély sincs arra, hogy megszűnik nála a rizikós bázis, melynek mibenléte – lássuk be – nem lehet pusztán familiáris.
Végül hagyjuk sorsára a két szereplőt, s játszódjunk el a gondolattal a színfalak mögött: stilizált helyzet – egy fiktív tehén és én… A valóság között mit csak feltételeztem az elején.
