Ez a nyár most már csak ilyen.
Tele van, felhős a szívem.
Ez a nyár az a nyár: idegen
felhők szórják eleven.
Ez a nyár – némán kavarog.
Szívemen zápor, ki vagyok,
csak ilyen, most már maradok:
ez a nyár az a nyár… Patakok
futnak, s velük én. A szívem
ez a nyár. Tele van, eleven
felhő kavarog… Idebenn
ez a nyár most már csak ilyen.
***
Amikor átszitáltam a napjaimat,
valami őszi kék, valami volt, mi maradt.
Különös, érthetetlen – de enyém. Csalogat
valami valaha-volt… S tudom, mért maradt.
Patakok futnak, s velük én:
szerelem taraján – tetején.
Szerelem szeli át szívemet
– szótlan szerelem betemet.
Gyilkos volt, gyilkos-szép szerelem.
Szerelemzászló tépett szívemen.
Szótlan szedi szét lelkemet, eszemet
– szerelem szeli át szótlan szívemet.
***
Odakinn már ősz mocorog megint. S megint
visszavánszorog a bánat is.
Szilaj-szokatlan mégis, jaj, szívem…
De jön a szél, tudom, záporozva, hirtelen.
