Ha tudnám, hogy nemsokára fél hét, nem félnék… (De nem tudom). Félek tehát nagyon, komolyan, hallgatagon. Sebes a hajnal. Fázom; együtt és külön-külön minden tagom.
… sarkamig érő hálóingem szerteszét a havon – mért vagyok itt vajon? Fekszem: sebesen, hallgatagon. Valahonnan, valamiért – sarkamig érő hálóingem – hiányzom (belátom) vajon?
Talán azt akarom – talán nem… Nevessen! Sarkamig érő hálóingem törékeny. Nem én, nem! – csak a hálóing, a sarkamig érő. Körém fagyott ez a hajnal, késő.Nem is tudom – nagyon, hallgatagon –, hogy félek, retteg mégis a hajnal, a lélek – és egy gondolat. Talán valami itt marad, valami hajnali, széttört hálóing. Valaki volt, és most marad: csak ami nincs, már nincs: egy pillanat…
Egyébként: nemsokára fél hét. Ha tudnám…!
De nem tudom.
