Hullámot borzol a réten a szél,
a fákra nehéz hajnal szaga von hétfőt.
Teutánad lejt, tovaszaladoz:
egy véletlen sugár szálldogál.
Fejem felett kószál a kedd.
Tavasz lehet - zajong a lomb.
Talán a fák közé rekedt,
fehérre mált ma bánatom.
De szerda délelőtt esett.
És volt a fák mögött
valami rémület - hogy nélküled
csak kergetem a perceket, s hiába létezem.
Hintázik a kerten a délután, csobog kinn a fán –
tele csütörtök, négy után:
sugarak alszanak tavaszon, nap alatt,
s én szerteszedtelek - dúdollak.
Érintgette a bánat a fákat,
a lombot, a rétet, az ágat, a házat –
a bánat járta ma szerte szobámat:
pénteken elsirattam a fákat.
