Mikor szíve ült ágán a Semminek:
kis teste hangtalan vacogott
– csak nézték, nézték szelíden,
köréje gyűltek a csillagok…
Szívem is ha néha ül ott fent az ágon,
körötte semmi-levelek…
s a tavaszi semmi-lomb között
még az a néhány égitest se látja meg…
