Ősz felé

Szél ezüstje vágtáz szavam termein,
és vele én, meg a koravén nyár…
Bársonyszavú-nyár, oda van már rég:
belezördül a domb, s lomb kong meg a rét szanaszét.
Szél ezüstje leng - nincs más - s lepihen,
napraforgó dudorász mégis szívemen.