Ha visszatarthatatlanul
sár bontja arcodat,
fakó hajadra loccsan,
s igéz a föld alatt,
ha ablakodra nézek,
s nem múlik mégsem el,
ha megtalál a hangom,
s csak lassú kín felel:
ne szólj a tollvonással,
sorok ne kérjenek,
ne láss az ujjaimmal
alaktalan teret,
ne hozz üres szemembe
most olvadó tavaszt,
köröttem, láthatatlan,
te légy, szeress, ha vagy!
