Azóta annyi mindenem, mi történt:
a nyár, ha zúg, eső és hajnalok…
szívembe mozdulattalan. És többé
azóta nem találok holnapot.
Azóta mért takarja, mért örökké
a sors? – már nem tudom az arcodat…
S hogyan lehetne pillanat tömörré?
– azóta elhagyott a gondolat.
Azóta itt e semminek világa
hová sodor? – vagyok…, s nem létezem.
Szavak ha mégis zsonganak: hiába.
Azóta szólni lettem képtelen.
