Ilyesmivel kellene kezdeni, hogy egyszer azt gondoltam…
s gondolhatnánk akármit is, vagy éppen fordítottan,
s utána mondjuk úgy vagy így, hogy nem is úgy gondoltuk,
esetleg nem is azt vagy ezt, hát nem is ezt akartuk,
és közben pedig ők értenék, mit mi nem is sejtettünk,
csak mondtunk valamit, meglehet, aztán meg elfeledtünk…
Szóval, kellene olyan valami, esetleg éppen pont nem,
egyik pillanatban eszembe jut, vagy éppen elfelejtem,
voltak ott valakik, beszélgettek, vagy egész másként történt,
meglehet, hogy inkább csak máshol, nem is oly nagy különbség,
igazság szerint már magam sem tudom, én magam sem sejtem,
mert lehet, hogy így meg így esett, de amúgy is elmesélhetem,
máshol, másokkal, hogy valaki beszélgetett.
Vagy talán csönd volt, senki se szólt,
éppen valaki nem válaszolt,
és erre nem volt mit mondani,
aztán hirtelen el is ment valaki,
nem köszönt, nem nézett senkire,
elhitette magával, hogy nincs miért, és nincs kire,
és ezért volt csönd.
Vagy némaság.
Elvitte mindenki mosolyát.
Férfiak voltak, vagy nők is, talán csak nők, az is lehet…
Nem éppen könnyű elmesélni pont ezt a történetet.
Látom az arcát, ahogy beszél, lassan és tétován,
félbemarad egy mozdulat vagy valami valami után,
tán csak kinéz az ablakon, nézi a múltat, a csöndjét,
s ő mellette áll, vagy távolabb, a háta mögött vagy arrébb,
és vár, már rég csak arra vár… de nem is lényeges,
aztán egy halk, egy kattanás, s a szoba már üres,
mennek az úton, kétfelé, a keze még most is remeg,
ő pedig néha tétován… vagy nem fordulna meg,
mi lenne akkor, ha mégis csak, hogyan lehetne úgy?
Megfordulna, és futna el, vinné akkor neki,
kiabálna, hogy várja meg, hisz fut utána valaki,
de ő csak menne, nem hallana, süket sötéten át,
nem is tudná, hogy merre megy, s a hóesés zaját,
és a kezében a sállal most megtorpanna.
Mert végül is minek,
miért siet, ha nincs kinek, és nincs miért,
ha úgysem várja meg?
Valahogy így volt, így, talán, ott voltam, láttam őket,
vagy meglehet, hogy én futottam, s a sál… az volt a kezdet,
futott utánam valaki, a lépteit most is hallom,
de nem álltam meg, mentem tovább, mert nem lett volna hangom,
szavam se, pillantásom se, nem néztem volna őrá,
csak vártam volna, hogy valamit, valahogyan, hogy próbál,
aztán már nem jött ő tovább, egyszer csak visszafordult,
a sarkon át én megálltam, s ő nem jött már azon túl,
később még jártam arrafelé, és láttam ott azt a sálat,
és azt gondoltam, ha akkor ott, ha ottmaradok is nálad…
vagy nem is azt, vagy nem is tudom, valamit gondoltam azért, lehet,
vagy talán nem, tán mégsem, vagy hogy is volt az a kezdet...
Mert mi lenne, hogyha egészen más,
ha ő nem, vagy ha ő is,
ha megfordulna, és akkor ő elmondaná, hogy miért is,
ha állna mögötte, távolabb, ha ő nem nézne őrá,
ha hallgatnák csak a csöndjüket, ha annyira azt nem várná,
ha megfordulna, s nem lenne halk, sem kattanás a csöndbe,
ha nem menne el utána úgy, ha nem hívná, s visszajönne,
ha nem is mennének kétfelé, ha a keze nem remegne,
ha nem kéne futni sem, és nem is, nem menne tompa csöndbe,
és nem kéne várni, és nézni se, és nem kéne hang és szó sem,
lenne egy sál, és hóesés, és lennének ők, ott ketten…
De ha mégis csak kinéz az ablakon, nézi a múltat, a csöndjét,
s ő mellette áll, vagy távolabb, a háta mögött vagy arrébb,
és vár, már rég csak arra vár… de nem is lényeges,
aztán egy halk, egy kattanás, s a szoba már üres,
mennek az úton, kétfelé, a keze még most is remeg,
ő pedig néha tétován… vagy nem fordulna meg,
mi lenne akkor, ha tényleg nem, hogyan lehetne úgy?
Nem nézne vissza, futna el, nem vinné akkor neki,
nem kiabálna, hogy várja meg, hisz fut utána valaki,
és ő csak menne, nem hallana, süket sötéten át,
nem is tudná, hogy merre megy, s a hóesés zaját,
és a kezében nem lenne sál vagy más, és nem torpanna meg,
mert nincs kinek, és nincs miért, ha úgysem várja meg…
Valahogy így volt, így, talán, ott voltam, láttam őket,
vagy meglehet, hogy én nem futottam, valahogy így volt a kezdet,
nem futott utánam valaki, és mentem tovább a csöndben,
nem kellett volna várnom azt, hogy valahogyan, hogy ketten,
nem kellett visszafordulnia se ott tétován a sarkon,
és később még jártam arrafelé, és azt gondoltam, ha akkor…
vagy nem is azt, vagy nem is tudom, valamit gondoltam azért, lehet,
vagy talán nem, tán mégsem, vagy hogy is volt az a kezdet...
Hát ilyesmivel kellene kezdeni, hogy egyszer azt gondoltam,
gondoltam például akármit is, vagy éppen fordítottan,
s utána mondjuk úgy vagy így, hogy nem is úgy gondoltuk,
esetleg nem is azt vagy ezt, hát nem éppen ezt akartuk,
és közben pedig ők értenék, mit mi nem is sejtettünk,
csak mondtunk valamit, meglehet, aztán meg elfeledtünk…
