Karcsú arcod imbolyog.
Sok hamis titok zokog.
Kiáltoznak vágyaim
időknek holt bokrain.
Surranó, holt vágyakon,
arcod idő-bokrokon
kiáltó, karcsú titok:
- léptem hóban imbolyog –
mit nem mondtam, nem tudod.
Szólok, mégsem hallhatod.
Neved szőnyegem, tavasz:
mindig, mintha, ugyanaz…
Vágyaim neved haván,
karcsú idők hajlatán
kiáltozó bokrokon
hallgatom, én hallgatom.
