Az ősz, az ősz… elidőz. A hegyen szomorú.
Ne legyen betegen-idegen!
Eleven nem felelek rengetegen.
Ha velem, ha nem velem…
Érzelemtelen fejem, szívemben gondolat marad.
Fekete rácsokat látogat a vad –
habár lakat alatt, tagad.
De lelohad hamar nagyon, s megvan a baj:
tavaly hagytad el, s zavar.
Simogatod magadat, s napod
menthetetlenül elterül,
a sor rád kerül belül. Érj utol!
– Na, most ki menekül?
A margarin meg a vaj nem ugyanaz.
Most szavam ravasz: felér a gaz,
s a tavasz leszavaz.
Javaslom: halasszon, s az asszony
ne vesszen – evezzen hevesen, sebesebben!
…én meg egy merevlemezre mentem a kedvemet, meg a jelenetem.
De a jobb, meg a bal kezemet nem keverem.
Talán kiheverem majd a lelkületem.
Hiszem is vagy úgyis…
A kis piramis (a gumis), a Nemezis:
velem is meg nem is.
Kalandom az értelem, de nem értem:
az életem kipakoltad a bodzasorokra orozva.
S kifosztva jelentem jelenben, ha vesztem:
tűzelem, vízelem, mi lettem, vagy levegő –
a lebegő emberevő-temető.
Dermeszt egyedül ez a csend. Ez a „mit jelent?”
Neked a lent vagy a fent?
Elment, keresem. S hova nem tehetem, ez a kettőspont (:)
letiporja a kort, ami sorsom volt.
Nem ronthat ezen soha új futam: egy–null, s tudtam,
itt nemsokára jön az alagutam…
Elindultam.
